Győrladaméron a futballnak hagyománya volt: hiszen a leventék már futballoztak. Voltak különböző kezdeményezések futballcsapat létrehozására, de helyi, vagy járási szinten elhaltak. Bajnokságban résztvevő egyesület a faluban 1962-ben alakult. A vezetők Botló Kálmán, Sörös Ferenc, Nagy Sándor. Edzők Pinke Ferenc és Szabó Ferenc. Játékosok: Baruta László, Farkas László, Galambos József, Jász Gyula, Molnár József, Nagy Béla, Pauza László, Pinke Lajos, Pinke Ferenc, Lakatos Zoltán, Szabó István, Szabó Ferenc, Takács Géza, Tatai Mihály.
A semmiből indultunk, a futballpálya a győrladaméri szigeti legelőn volt, a "gilicetüskés" részen. Tavasszal a pálya környékét elöntötte a víz, kóróizékből csináltunk hidat, azon lehetett bejutni a pályára. A kapukat saját magunk készítettünk, Horvát bognár segítségével. Egy szereléket vettünk, összeadva a pénzünket, volt olyan eset, mikor az ellenfél játékosai is ilyen színben játszottak, ilyenkor mez nélkül futballoztunk, még novemberben is.
A csukáinkat magunk vettük meg, mindenki maga mosta a szerelékét és a mezét. Az utazást a TSZ teherautójával, vagy pótkocsis traktorral, illetve kerékpárral oldottuk meg. Elkezdődött a járási bajnokság, már az első évben megnyertük a járási másodosztályú bajnokságot, majd az első osztályt, felkerültünk a megyei másodosztályba. A csapat egyedüli szponzora a közös termelőszövetkezet volt, dunaszegi székhellyel. Dunaszeg is szeretett volna feljutni a megyei első osztályba, de mi voltunk az esélyesek. A bajnokság befejezése előtt megkerestük a tsz vezetést, hogy ha megnyerjük a másodosztályt továbbra is támogatnak-e bennünket. Egyértelműen kijelentették, hogy közös csapatot szeretnének, Dunaszeg színeiben indulva. Az egyesület vezetése nem vállalta a közös futballt, ezért lemondott, a csapat pedig feloszlott. A győrladaméri játékosok egy része pedig a dunaszegi csapatban folytatta a futballt. Amikor mi elkezdtünk futballozni a csapatban mindenki győrladaméri volt, tényleg igazi közösséget alakítottunk ki, az edzőre és az idősebb játékosokra a fiatalok felnéztek, tisztelték őket, mert tőlük tanultuk a játékot, a vidéki mérkőzésekre sokszor csuklósbusz sem volt elég a szurkolóknak. A magánéletben is segítettük egymást, legjobb példa erre a közös házépítések.
Sajnos az egyesülés után sokáig nem volt futball Győrladaméron.