Községi Sportegyesület Győrladamér

labdarúgás felnőtt megye III.-as, Utánpótlás - Bozsik program: U 7-es, U 9-es, U 11-es. Ifik: U 13-as, Leány U 10-es Leány U12-es, Karate,

 

 Mindenkit sok szeretettel üdvözlünk a Községi Sportegyesület honlapján

 

kesz_van.jpg

 

 A Községi Sportegyesület 1991-ben alakult újra. A csapat az eltelt évek során általában Megye II. osztályban igyekezett örömet szerezni szurkolóinknak.

2009-től két szezonban Megye I-es középcsapata volt Győrladamérnak. A 2011-2012-es szezonban egy rosszul sikerült ősz után, a szurkolókat és a szponzorokat is meglepve, a tavaszi szezon indulásakor az akkori egyesületi vezetés visszaléptette az egyesület valamennyi csapatát a bajnokságoktól, a megszűnés szélére sodorva ezzel az Egyesületet.

Az újjáalakult vezetés hathatós önkormányzati segítséggel, visszavonult játékosok aktiválásával, újak toborzásával nevezni tudta a csapatot a Megye III-as osztályba.

Jelenleg, U13-es korosztály nevezett a megyei bajnokságokba. Ezen kívül aktivan részt veszünk a Bozsik programban is, U7-es, U9-es, U11-es korosztállyal. Csapatokat indítunk az újonnan alakult leány 10 ls 12-es regionális bajnokságban is.

Az MLSZ határozatával jóváhagyott 2014-2015-ös sportfejlesztési programunk segítségével elkészült a régóta várt BOS-Győrladamér Községi Sportcsarnok. Magyar Falu Civil program segítségével felújítottuk a sportöltöző épületét.

Az Egyesületben működik egy sikeres karate szakosztály ( https://kapocs-sport.hu/club/nagy-sandor-dojo-kozsegi-sportegyesulet-gyorladamer/ ) is.

 sportcsarnokavatas-1.jpg

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 21
Heti: 93
Havi: 446
Össz.: 77 512

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Községi Sportegyesület Győrladamér - © 2008 - 2024 - sportegyesuletladamer.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »